Fantasztikus Vettel – „Kontroll? Hazugság volt!” - Forma 1 Ferrari

Fantasztikus Vettel – „Kontroll? Hazugság volt!”

Sebastian Vettel pályafutása egyik legnagyszerűbb győzelmével igazolta, rutinos és ravasz róka, kötél idegekkel.

„Úgy tíz körrel a vége előtt azt mondtam a rádióba, hogy ura vagyok a helyzetnek. Hazudtam, egyáltalán nem voltam ura a helyzetnek” – vallott színt már a dobogós interjúk során Sebastian Vettel a Bahreini Nagydíj idegőrlő hajrájáról, melyben körömszakadtáig tartotta magát az övénél jobb gumikon, nagyobb tempóban közelítő Valtteri Bottasszal szemben. Miután a Mercedesek a közepes keveréket tették fel autóikra a kerékcserénél, a Ferrarin pedig a lágyak voltak, a különbségekből hamar kiszámolható volt, hogy a pole-ból rajtoló bajnoki éllovasnak csak egyetlen esélye van a győzelemre: ha már nem áll ki többször.


Szépséghiba, hogy második etapjának még abban a tudatban vágott neki, hogy úgyis kap még egy új garnitúrát, így nem kezdett azonnal lázas spórolásba. Sőt, volt egy időszak, amikor el is húzott Bottastól. Aztán mérnöke Kimi Räikkönen kiesése után szólt: életbe lép a D-terv, azaz nem lesz több csere.



„Amikor közölték, milyen Valtteri tempója, azt mondtam, esély sincs megcsinálni. Matekoztam az autóban, és azt gondoltam, el fog kapni. Próbáltam olyan simán menni, amennyire csak lehet, de mindkét Mercedes nagyon erős etapot ment, főleg az elején, és a keményebb gumin láthatták, hogy mi mit csinálunk. A közepes gumiról azt hittem, mattot adnak nekünk, mert újra ki kell állnunk. Az eredeti terv ez volt, de változtattunk, és próbáltuk életben tartani a gumikat, amennyire lehetett. Éppen csak sikerült. Nem sokon múlt, Valtteri már ott loholt, de szerencsére nem maradt több köre.”


Vettel elárulta, a csapatnak a rádión mondott hazugságával volt némi hátsó szándéka is. „Tudtam, hogy Valtteri közel lesz a DRS-sel, és veszélyt jelent rám. A gumim kész volt. Tíz körrel a vége előtt azért mondtam a rádióban, hogy mindent az irányításom alatt tartok, mert azt gondoltam, hátha hallgatják, és azt mondják Valtterinek, hogy ’Sebastian kontrollálja a versenyt’, és megkérik, hogy tekerje le a motort, én pedig pihenhetek kicsit. De nem így lett, vélhetően azt mondták neki, hogy nyomja tovább.”


A győztes komolyan tartott attól, hogy a Mercedes sarokba szorítja őket a taktikájával. „Az első etapon veszítettünk némi időt, Valtteri közelített, és nem adatott meg az a luxus, hogy megvárjuk, mit csinálnak a többiek. Muszáj volt elsőként kiállnunk, hogy védjük a pályán elfoglalt pozíciónkat. Azért váltottunk a lágy gumikra, mert két kiállást terveztünk, ez volt az eredeti cél. Ők viszont úgy határoztak, hogy meg akarják nyerni ezt a versenyt, ezért a közepest tették föl, hogy még egyszer ne kelljen kiállniuk.”


„Mentem huszonvalahány kört, amikor jött az utasítás, hogy stratégiát váltunk. Elsőre azt gondoltam: »Hogy a pokolba akarják ezt megcsinálni?« Hiszen a gumim már akkor kezdett elfogyni. Aztán nagyjából rendben volt a helyzet, a köridőim javultak kicsit, és úgy tűnt, rendben lesz. Aztán tíz-tizenkét körrel a vége előtt lecsapott a kalapácsos ember, a gumik hirtelen nagyot romlottak, és nehéz volt tartani magam. Az utolsó öt körben nagyon nehéz volt a versenyíven maradni és nem hibázni. Sikerült Valtteri előtt maradnunk, és egészen klassz érzés volt átszelni a célvonalat.”



Az utolsó körök nagyon feszültek voltak. Bottas két körrel a vége előtt már DRS-távolságban volt, ám Vettel minden rutinját bevetve odafigyelt a kigyorsításokra, és nem engedte támadó helyzetbe kerülni ellenfelét. Közben pedig tojásokon lépkedve próbálta életben tartani abroncsait. „Nagy nyomás nehezedett rám, nagyon feszült volt a helyzet, de nem volt vesztenivalóm, meg kellett próbálnom, mert a tét vagy az első hely volt, vagy a harmadik. Amikor ilyen körülmények között nyersz, a siker csak még édesebb” – állapította meg.

Martin Brundle nem győzte dicsérni a négyszeres bajnok érettségét és kötélidegeit. „Magabiztos és higgadt volt. Később azt mondta, majd kiesett a szíve, de nagyon egyben maradt, és ezt most már sokadszor láttuk tőle hatalmas nyomás alatt. Vettel győzte ma le a Mercedest. Elképesztő teljesítmény volt elvinni ezeket a gumikat harminckilenc körig ilyen tempóval. És állta a sarat a Mercedes próbálkozásai ellen.”


A korábbi versenyző szerint Bahrein bizonyította, a Ferrari idén is nagy esélyese lehet a bajnokságnak. Egyúttal figyelmeztette is őket: „Egyértelműen megvan az autójuk, a Mercedes pedig még mindig szenved, amikor a hátsó gumikat kínzó pályákon vagyunk és meleg van. A Ferrarinak viszont muszáj lesz fejlesztenie, mert a teljes szezont, a különböző körülményeket nézve még mindig az az érzésem, hogy a Mercedesnél az előny. Vettelnek szerencséje volt Melbourne-ben a virtuális biztonsági autóval, de ma nem szerencséje volt, hanem egy briliáns győzelmet aratott.”


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.