Hamilton semmit sem tud a Ferrariról, mi igen – Whiting - Forma 1 Ferrari

Hamilton semmit sem tud a Ferrariról, mi igen – Whiting

Megmosolyogta az FIA versenyigazgatója Lewis Hamilton Ferrari-trükkökről tett megjegyzését, és egyértelművé tette: ők biztosan tudják, hogy a vörös autók szabályosak.

Hosszú idő után végre sikerült eredményre váltania a Ferrarinak a már jó ideje meglévő tempófölényét. Sebastian Vettel Spában kötelező győzelmet aratott az előző két elpuskázott lehetőség után, és újra csökkenteni tudta a bajnoki ponthátrányát Lewis Hamiltonnal szemben.


A Mercedes már a nyári szünet előtt érezte, kezd teret veszíteni a küzdelemben, a Scuderia Ausztria óta érezhetően a fejükre nőtt. Spába érkezve azt remélték, új motorjukkal és fejlesztéseikkel talán sikerül megállítaniuk a folyamatot, ám csalódniuk kellett. Hamilton pedig nem is rejtette véka alá emiatt érzett csalódottságát. A futamot követő nyilatkozatában a Ferrari trükkjeiről beszélt, utalva arra, hogy az egész mezőny számára rejtély, miként javultak ekkorát a vörösök az egyenesekben. Csapatának persze vannak elképzelései erről, ám Hamilton a hullámokat kavaró szóhasználatát magyarázandó, később a sajtótájékoztatón egyértelművé tette, nem vádolja szabályszegéssel ellenfelüket.

Trükkökről szóló megjegyzésének mégis volt némi negatív kicsengése, ami kapcsán az FIA versenyigazgatóját, Charlie Whitingot is faggatni kezdték a Ferrari gyorsaságának hátteréről. A tapasztalt szakember sajtótájékoztatóján biztosította az újságírókat, Maranellónak nincs miért aggódnia. „Ezt igazán mulatságosnak találom” – mondta Whiting Hamilton kijelentéséről. „Mi egészen sokat tudunk a Ferrari autóiról, Lewis viszont semmit sem tudhat róluk. A Ferrari egyszerűen most jobban dolgozik, és a Mercedesnek meg kell próbálnia ellenszert találni erre.”

Mint mondta, ők vizsgálataik alapján határozottan meggyőződtek arról, hogy a Ferrari szabályosan játszik, és abba is belelátnak, mi áll a jó formájuk hátterében. „Ez a megjegyzése nem mond semmit. Ha azt mondja, trükkök vannak az autón, az nyilvánvaló, hiszen vannak olyan elemek az autójukon, amelyek azt gyorsabbá teszik. Mi tudunk ezekről, az FIA-nál mindenki tud ezekről, és elégedettek vagyunk ezen elemek szabályosságával” – szögezte le Whiting.



Hamilton kijelentése kapcsán Toto Wolff is nyilatkozott, aki védelmébe vette versenyzőjét, és hangsúlyozta, talán csak a veresége után érzett tehetetlenség beszélt belőle. „Ilyen az emberi természet: ha valaki legyőz a pályán, előbb remélhetőleg magadat kezded vizsgálni, aztán az ellenfeleket, és ha nem találsz magyarázatot, akkor piszkos dolgokat képzelsz el. Nincs semmi információm, de bízom az FIA-ban. Nagyszerű csapatuk van, Olivier (Hulot, vezető elektronikai mérnök), Cedrik (Staudohar, adatelemző mérnök) és Nikolasz (Tombazisz, technikai igazgató) mind értik a szakmájukat, és minden csapatot ellenőrzésük alatt tartanak. Mindenki próbál innovatív lenni, még több teljesítményt találni, és amennyire én tudom, ők jól végzik a dolgukat az FIA-nál” – vette elejét a további gyanúsítgatásoknak a Mercedes főnöke.


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.