Szívesen állítaná dilemma elé a Ferrarit Leclerc

Szívesen hozná nehéz helyzetbe a Ferrari csapatfőnökét Charles Leclerc azzal, hogy Sebastian Vettelt szorongatja, ám nem gondol arra, hogy megnyerheti az idénynyitót.


Kissé lehűtötte a kedélyeket Mattia Binotto, amikor a Ferrari bemutatóján kijelentette, az év elején inkább Sebastian Vettelre építkeznének tapasztalata miatt. Az új idény egyik legérdekesebb párharcának ígérkezik a német házon belüli csatája az újonnan érkező Charles Leclerc-rel, ám a csapatfőnök ezzel mintha máris élét próbálta volna venni ennek.

A keze ugyanakkor meg lenne kötve, ha monacói tehetsége már az idény elején gyorsabb tudna lenni Vettelnél. Ebben az esetben akkor is kibontakozna a házi csata, ha a csapat ezt nem akarja.

Leclerc-t csütörtöki tesztnapja szünetében kérdezték arról, szerinte gondban lesz-e miatta idén Binotto. „Boldog lennék, ha gyorsan megszoknám az autót és egyből gyors lennék vele. De realista vagyok, tudom, hogy ez csak a második szezonom, és sokat kell tanulnom. Hosszú út áll még előttem, de szeretnék a lehető legfelkészültebben nekivágni az első versenynek, és ha Mattiának problémája lenne azzal, hogyan kezelje a két gyors versenyzőjét, az egy jó jel lenne az én szempontomból… De addig is csak magammal foglalkozom, minden körrel javulni szeretnék. Ez egy élcsapat, másképp zajlik itt a munka, mint a Saubernél.”

A Ferrarit máris a legjobb autónak kiáltották ki, és ha ez így marad, Leclerc-nek akár arra is lehetne esélye, hogy győzelemmel indítsa ferraris pályafutását. Ám ilyesmire ő még csak nem is gondol. „Nem érdekel az eredmény. Ha továbbra is csak magammal foglalkozom, a legjobbamat nyújtom az autóban, akkor biztosra veszem, hogy a jó eredmény is jönni fog. Tehát maximálisan magamra kell figyelnem, és nem szeretnék arra gondolni, hogy meg kéne nyernem az első versenyt. Ez nem is jár most a fejemben. Az első versenyig szeretnék olyan sokat fejlődni, amennyit csak lehet, beilleszkedni a csapathoz, megszokni az autót. Ha ez megvan, jön majd az eredmény is.”



A beilleszkedése nem megy rosszul, extra nyomást pedig nem érez magán amiatt, hogy a Ferrari tagja lett. „Ha a Ferrarihoz szerződsz, az azt jelenti, hogy több ember ismer fel, főleg Olaszországban. A versenypályán viszont sok minden nem változott: még mindig a legjobb formámat akarom hozni, ahogy a Saubernél is. A világ legnagyobb csapatánál dolgozom, de erre nem gondolok az autóban ülve. Nem hagyom, hogy ez elterelje a figyelmem. Szeretnék jó munkát végezni, ez az egyetlen nyomás, de ez tőlem ered. Ha az autó esélyes lesz a győzelemre, akkor én is nyerni akarok vele. De a futamgyőzelem a Forma–1-ben nem olyan egyszerű, ezt is tudom. Itt sem hagyom félrevezetni magam. Meglátjuk, milyen gyors lesz az autónk az első versenyen.”

Vettellel egyébként jól megy az együttműködés, hasznosnak találja a vele való munkát. „Könnyű jól kijönni Sebbel, rendkívül tapasztalt, egyszerű vele dolgozni. Nagyon sokat tanulhatok tőle. Egyelőre külön programokon dolgozunk, a közvetlen összevetés pedig nehéz. Seb az egész csapatot jobban ismeri nálam, nekem még időre van szükségem ahhoz, hogy mindenkit megismerjek. Hagyatkozhatok Sebastian visszajelzéseire az autó kapcsán, nekem ezen a téren még javulnom kell. De világos, hogy még nincs is annyi tapasztalatom az F1-ben.”




Az új autójáról viszont már egyre több van, méghozzá jó tapasztalatok. „Az első tesztnap után úgy éreztem, jól kiegyensúlyozott, gyors, könnyen vezethető autónk van. Jó, hogy sok kört futottunk, így sokat tanultunk. Ennél jobban nem is alakulhatott volna eddig. A megbízhatóság is nagyon jó. Az átállás (ti. a Sauberről) nem egyszerű, bár tavaly nehezebb volt, mivel a Forma–2-ből a Forma–1-be lépni nagyobb ugrást jelent, mint egyik csapattól a másikhoz váltani. Az új Ferrari könnyen vezethető autó, ez azért megkönnyíti a dolgom.”

Írta:M4Sport.hu

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.